Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fülöp Attila

2011.06.21

 „A hír rólunk, emberekről, a napi életvezetésről, a közéletet foglalkoztató kérdésekről, információkról szól” – vallja a Danubius Rádió hírigazgatója. A valaha még politikusi pályára készülő, a közélet iránt élénken érdeklődő fiatalember nagy reformer hírében áll.fulop-attila.jpg

„Magyarországon konzervatívan tekintenek a hírre, mint fogalomra, a hírszerkesztés divatjamúlt. Pedig a hír nem egyenlő a politikai történésekkel, sokkal szélesebb eseménysort ölel fel. A Danubius Rádió hírszerkesztőségében kollégáimmal együtt arra törekszünk, hogy pontosan, objektíven, mindenki számára érthetően, mégis színesen, érdekesen tálaljuk a legfrissebb, az embereket leginkább érdeklő, a mindennapi életvezetésüket érintő információkat.”

1974. augusztusában Budapesten született, „demokratikus szellemiségű családban, milliósok veszekedés, vita, de nagy szeretet közepette” nőtt fel. A budapesti Balassi Bálint Gimnáziumban érettségizett orosz-francia tagozaton 1992-ben. A középiskola befejezése után Szegedre került öt évre, ahol a Szegedi József Attila Tudományegyetem történelem-kommunikáció szakán diplomázott 1997-ben.

„Már az első évben jelentkeztem az akkor startoló kommunikáció szakra, eleinte könyvekből ismerkedtem a médiával, de közlés- és beszédkényszerem, no és tagadhatatlan szereplési vágyam, arra ösztönzött, hogy magasabb sebességi fokozatra kapcsoljak és kipróbáljam magam élesben is”.

A Magyar Rádió Körzeti szerkesztőségében gyakornokként, később már riporterként, hírszerkesztőként dolgozott, „végigmásztam a szamárlétrát fokról-fokra, volt mit és kitől tanulnom. Munkatársaim bizalmat szavaztak nekem, egy év után a Dél-alföldi Krónika szerkesztő-műsorvezetője voltam.” Mégis úgy érezte, hogy nem jut eleget mikrofonhoz, ezért titokban elszerződött egy vételkörzeten kívüli kereskedelmi rádióhoz, hogy megízlelje az „újszerű rádiózásban és az élő adásban” rejlő szabadság édes varázsát.
„A Rádió Egerben nőknek szóló kívánságműsort vezettem hétvégenként. Két nagyon feszes évem volt, ide-oda ingáztam Szeged és Eger között. Megérte a fáradtságot, állítom, hogy ehhez a szakmához nem zsenialitás kell, hanem rengeteg gyakorlás, állandó, olthatatlan kíváncsiság, az információszerzés és továbbadás vágya.”

A véletlenek szerencsés összjátékának tartja, hogy diplomája megszerzése után azonnal felvették az akkor induló fővárosi 92.2 Sztár Rádióba hírszerkesztőnek, ahol fél év elteltével már a hírigazgatói poszton találta magát.

2000. őszén új fejezet kezdődött az életében: a Roxy Rádióba hívták, a hírszerkesztőség vezetője, hírigazgató lett. „Azt a feladatot kaptam, hogy az addig megszokott kemény, mély, politikai, gazdasági és diplomáciai összefüggéseket taglaló hírösszefoglalókat a rádió fiatalos stílusának megfelelően alakítsam át, sztár, bulvár, show-biznisz híreket is becsempészve az adásba. Azaz egy teljes hírszerkesztés- és hírarculat váltást kellett levezényelnem. A munka igazi kihívást jelentett, éreztem a nagyszerűségét, de az átalakulás útjának járatlanságát is.”

2003. őszétől a Danubius Rádió hírszerkesztőségének vezetője. Hírigazgatóként ma is fontosabbnak tartja, azt, hogy a hallgatókat a fővárosban átalakulóban lévő parkolási rendről, vagy az autópályák építésének üteméről tájékoztassák – mint sokakat érintő kérdésről - , mintsem a napi pártpolitikai csatározásokkal fárasszák.

A József Attila Tudományegyetem gáláns ajánlatát elfogadva, 1997 óta kereskedelmi rádiózást és hírszerkesztést tanít Szegeden és Budapesten.

Állítása szerint mediterrán típus, de konfliktuskerülő. „Nem volt még olyan munkahelyi konfliktusom, amit ne lehetett volna megoldani, vitám, amit ne tudtam volna tisztázni és lezárni, ez önbizalmat ad.”

Egyelőre nőtlen, de monogám típus. Az örök szerelem Prága az életében. Legszívesebben kávéházak teraszán ücsörög, olvasgatva, vagy baráti társaságban, „kár, hogy ezért nem fizetnek valahol”. Mostanában az angol nyelvvel küzd, „érzem, hogy ez a csatározás előbb-utóbb győzelembe csap át, bár egyelőre csak a vereség keserű ízét érzem a számban.” Óriási magyar film-rajongó, imádja a focit, és egy másfélezer kötetes könyvtár boldog tulajdonosa.