Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hepi Endre

2011.06.29

 

Van egy mondás miszerint, nem minden rádiós Hepi Endre, de minden Hepi Endre rádiós.hepi_endre_nagykep.jpgLassan tíz éve már. Szép tavaszi reggel volt, amikor Endre szokásához híven felkelt, aminek kellőképpen örült, mivel szörnyű rémálmok gyötörték előző éjszaka. Azt álmodta ugyanis, hogy halteste van és ezáltal képtelen feljönni a lépcsőn az aluljáróból az Astoriánál. Ez önmagában is borzalmas élmény, ráadásul nem elég, hogy álmában halteste megakadályozta a feljutásban, de Erzsébet angol királynő is üldözte, aki rá akarta venni, hogy énekeljék el a „volt egy púpos birkám” kezdetű ír népdalt közösen. Érthető ha Endre boldog volt az ébredéstől. Szóval Endre kikecmergett ágyából, megigazította a világszerte ismert skandináv bútorgyártó cég terméklistáján szereplő ágyneműjét, majd komótosan, de mégis céltudatosan belekezdett a keddbe. Merthogy kedd volt az a nap, lassan tíz éve már. A keddekkel alapvetően nem volt különösebb problémája, azt is mondhatjuk, hogy Endre kedvelte a keddeket, leszámítva azt a keddet, amikor egyszer gyermekkorában  villanyrezsóba tenyerelt. Kedden is reggelivel indított általában. Örömmel lehelt életet már-már kidobásra ítélt ételmaradékokba, amelyekre más minden bizonnyal azt mondta volna, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlanok, de Endre soha nem adta fel. Ezúttal egy fűszervajas doboz restaurálásába fogott, amikor is, megcsörrent a telefonja.
Azóta is rádiózik. Többnyire reggel. Akik ismerik azt mondják róla mindene a munka és a szórakoztatás. Akik nem ismerik azok ezt nem mondják róla, mivel nem ismerik, márpedig miért is mondanának valamit valakiről akit nem ismernek. 
Népszerűségét egyedi jól beazonosítható „hepiendrés” humorával vívta ki és azzal, hogy nem lövöldözött légpuskával köztereken nyugdíjasokra valamint idáig nem engedte, hogy keresztrejtvényekben megoldásként szerepeljen kedvenc aranyhalának a neve.
Egyszer azt mondta, akkor fogja majd abbahagyni a rádiózást, amikor azon kapja magát, hogy azt mondja; „fantasztikusan jó zenékkel és érdekes témákkal várom önöket!”