Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jáksó László

2011.06.21

jakso-laszlo-2007.jpg

Nem mondhatni, hogy az a tipikus, elegánsan öltözött médiaszemélyiség. Kórosan sovány, pattanásos kiskamaszként még szemüveget is kellett viselnie. Ez azóta is „különös ismertetőjegye”. Imádta a színes ceruzákat, tollakat, filceket, és grafománként rajzolt, írt, amikor úrikedve úgy hozta. Az iskolai kórus szopránjaként többször kivágta a magas cét. Csibészkedésen nem törte a fejét, a napköziből is csak addig lógott folyamatosan, amíg egyszer le nem bukott.

A szegedi születésű Jáksó László furának tűnő sorrendben a József Attila Tudományegyetem francia szakát követően a 624. számú Szakmunkásképző Intézetben tanult rádióműszerésznek.

Dolgozott a szegedi városi tévénél: „eleinte a médiának a pepecselős része érdekelt, nem a végtermék. A műsorok gyártása ma is fizikai élvezetet okoz”. „Pszichopatikus tünetei” miatt nem kellett bevonulnia a seregbe.

A Színház és Filmművészeti Főiskola jelentkezési lapját akkori barátnője, - hétéves kisfiának, Bence Dagobertnek az édesanyja - nyomta a kezébe. Épp két sarokra laktak a felvételi helyszínétől, elment szerencsét próbálni.

Felvették, bár még akkor sem volt biztos abban, hogy a médiában akar dolgozni. A televíziós rendező-szerkesztő-műsorvezető szakon meglehetősen erős egyéniségek közé került, ami miatt folyamatos konfliktusban állt osztálytársaival, „a viták kimondottan jók voltak kommunikációs tréningnek”.

A főiskola feladatait imádta: járt „hülyeség-elkerülő” órákra és Vitray Tamás mellett volt alkalma „komoly témákról hiteles anyagot készíteni”. A Kossuth Rádióban betöltött segédszerkesztői állásáról így vall: „a pozíció valahol a hozzál kávét és az állítsd össze a műsort! között volt”.

A Danubius Rádiónál mint „dugófigyelő” debütált. Mostanában hétköznap délutánonként a Jákshow műsorvezetője.

Leginkább maga a kommunikáció érdekli, „az hogy milyen lehetek egy műsorban a saját személyiségemen belül”. „Sosem ültem le kitalálni az imidzsemet, azon szoktam elgondolkodni, mit hogyan érdemes elmondani. Ezt a magánéletben is mindig figyeltem. Ha bakizom, magamtól teszem. Ha hülyének látszom, valószínűleg az is vagyok”.

A hallgatókkal rövidebb-hosszabb párbeszédbe elegyedik. Egyik pillanatban menő rádiós szakemberhez méltóan komoly-megfontoltan beszél, a másikban témát vált és viccelődik, majd „ál-csöpögve” dicséri a nőket, ártatlanul flörtöl. A Heti Hetesben sem a klasszikus műsorvezetőt hozza, nem alakít szerepet. Hogy hadarását mederben tartsa, kötelező beszédtechnika órákat vett. Az agya még most is gyorsabban jár, sokszor a nyelve alig tudja tartani a lépést.

„Az vagyok, amit láttok, hallotok. Az életben is hisztis vagyok és gonoszkodó… néha aljas, szemtelen, gyakran agresszív: szóban. Pont, mint a műsoraimban.” Az ismertségről mondja: „Nem szabad elhinned magadról, hogy vagy valaki, csak azért mert néznek az utcán. Ha ez sikerül, kikerülöd a média csapdáit”. Amivel nem tud mit kezdeni: „az űrlaptöltögetős kérdések". Nem űz extrém sportokat, nincsenek őrült hóbortjai, mégis állandóan baleset éri. Szabadidejében programoz, sétál, állatkertbe jár a kisfiával „és használom a mellékhelyiséget, ellentétben James Bonddal, aki ugye sose”.