Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Murányi Mariann

2011.06.21

muranyi-mariann-microphone.jpg Régi kipróbált rádiós vagyok – túl a hetvenen…

Akkor születtem ugyanis, hogy aztán mindenféle csuda dolgok történjenek meg velem. Mire idáig elértem, átestem már egy-két dolgon. Legtöbbször a saját lábamon. Művelődésszervezést vertek a fejembe a főiskolán, kalandos természetem azonban más utakra csábított. Székesfehérváron kezdtem tévézni, majd a helyi rádiók következtek. Egyszercsak az országos médiában találtam magam, s évekig koptattam a Sláger Rádió műsorvezetői székét. Egy vagányabb útra lépve, az Extrém Rádiónál landoltam, néhány hónapig.

Hogy ne billenjek meg egy lábon, sajtófőnöknek szegődtem a Kodolányi főiskolához, illetve a filmesek világába is belecsöppenve egy nemzetközi filmfesztivál stábjához (ARIFF). Ekkor érkezett a megtisztelő felkérés a Danubius Rádiótól. 2006. február 28-án debütáltam a Danubius Fórumban. Szakértőket, művészeket és különleges sorsú hétköznapi embereket vendégül látva, a hallgatók bevonásával csuda dolgokat lehet művelni! Legyen szó akár drogról, pénzügyekről, hitelről, szerelemről, kultúráról, ezoterikáról. Fontos számomra, hogy élő, pörgős, akár szikrákkal, ellenvéleményekkel teli műsor szülessen esténként, ezért magam válogatom a témákat, szerkesztem a Fórumot, s a hallgatói telefonokat előzetes szűrés nélkül kapcsolom adásba.

A magánéletemben egy kis oroszlán vagyok a nagyvilágban és imádok élni, de szelíd nagymacskaként kerülöm a konfliktusokat.

A színház elvarázsol, az „elmebajos” könyvek lekötnek, és nem félek a repüléstől.

Az életművem pedig : a képzőművész-jelölt nagylányom és a kosárbajnok kisfiam.

Szeretek játszani, leginkább a Danubius Fórumban hétfőtől-péntekig, nyílt lapokkal!