Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nováki Jules

2011.06.23

Miként lesz valakiből az ország egyik legnépszerűbb műsorának produkciós asszisztense? Kell hozzá egy nagyadag szakértelem, alázat a hivatás iránt és egy csipetnyi fanatizmus – ez Nováki Gyula.

novaki-gyula-jules.jpg

„Folyamatosan csetelek, Laci mellett én mondom be az üzeneteket” – mesél dióhéjban munkájáról Nováki Gyula, ismertebb nevén Jules, a Danubius Rádió produkciós asszisztense. A szóban forgó Laci természetesen Jáksó László – akihez hosszú és rögös út vezetett el.

Jules általános iskolában zenélni tanult: többek között zongorázott, klarinétozott, de még kórusban is énekelt. Ezután szakközépiskolába járt, ahol erősáramú szakon végzett. „Innen jött a kettőnek a párosítása: szerettem volna összevonni a tanultakat” – vallja, miként került a rádióhoz.

Az élet persze nem fenékig tejfel: ahhoz, hogy megvalósítsa álmát, jókora kitérőt kellett tennie. Az 1988-as érettségi után dolgozott a metrónál, volt katona, de még műtőssegéd is – Rejtő Jenő regényébe illő karrier. Végül utóbbi „állomáshelyén” a szerencse is rámosolygott: az egyik hálás beteg állást szerzett neki a Magyar Rádiónál.

Petőfi, Bartók, Kossuth – Jules itt komoly és könnyűzenei műsorok vágásánál tevékenykedett. „A Petőfinél tényleg sokat melóztam” – mondja, ám munkabíró képessége másoknak is feltűnt: így került a Danubiushoz is, amely akkor még a Magyar Rádió kereskedelmi csatornájaként működött.

Amikor a Danubius elindult önálló útján, Jules vele tartott. Bár volt pár év kitérője egy másik rádióállomásnál – ahol a zenei igazgató posztig vitte –, a tékozló fiú hazatért. Zenei szerkesztőként dolgozott, amikor 1997-ben létrejött a nagy találkozás: elfogadta Jáksó László ajánlatát, így lett ő műsorának asszisztense.

„Feladatom az is, hogy a rádiós kitelepülésekre összerendezzem a zenéket” – beszél sokoldalúságáról. Zenei ízlése amúgy hangulatfüggő: „Imádom a komolyzenét, szeretem a Pink Floydot és a jazzt. De ez nem zárja ki, hogy rajongjak a Noxx muzsikájáért is!”

Szeret olvasni, kedvencei között van A Tamás templom karnagya című Bach-életrajz vagy a Vörös és fekete. Kedveli az olyan háborús témákat is, mint a Meztelenek és holtak vagy a Jó széllel francia partra. Filmekben a science-fiction élvez elsőbbséget: „Az Ötödik elemet imádom!”

Az utazás a hobbija – „eddig Dominika volt a legkalandosabb” –, az igazi vágya Ázsia.

A sok munka mellett nem hanyagolja el a tanulást sem: jelenleg a gödöllői Szent István Egyetemen médiatechnikát hallgat – ha elvégzi, kommunikáció-technika mérnök lesz.